20 éves a Rómeó és Júlia musical

A Rómeó és Júlia musical az egyik nagy kedvencem. Sok-sok szép élményem kapcsolódik a darabhoz azon túl is, hogy maga az előadás lenyűgöző volt a Szegedi Szabadtérin, fantasztikusan jó a zene és a szövegek is megérintik a finomabb lelkületű embereket.

Az érdekesség ebben a történetben, hogy én legelőször az eredeti francia darabot ismertem meg. Francia színészekkel, francia nyelven láttam 2004-ben egy ajándékba kapott DVD-n.  Hajnal 2-ig néztem az ágy közepén ülve, hol sírva, hol nevetve, hol csodálkozva a táncosok, koreográfiák láttán. Átírattam a DVD-t mp3-ba, hogy az autóban is hallgatni tudjam és gagyi "franciául" halandzsázva énekelhessem az Aimer-t, a Les rois du monde-ot, az On dit dans la rue-t stb..

Aztán a Budapesti Operettszínház vagyis Kerényi Miklós Gábor, az akkori igazgató, engedélyt kapott a darab színpadra állítására Magyarországon. Most már tudom, mert javarészt értem a franciát is, hogy Galambos Attila és Somogyi Szilárd műfordítása mennyire jól sikerült, a szövegek mondatai, szavai szinte megegyezőek.

Azzal kezdtem a mondandóm elején, hogy rengeteg szép élményem kapcsolódik a darabhoz az előadáson túl is. Ott voltunk a sajtótájékoztatón a Reök-palotában, majd a dedikálásokon a Dóm téren és a Líra Könyv Zrt. Fókusz Könyváruházában, amit régen egyszerűen csak Radnóti Könyvesboltnak hívtunk.

Együtt beszélgettünk 4-6 szemközt a színészekkel, cigiztünk, "bandáztunk" az utcán, sok közös fotó is készült.

Éjfélkor, előadás után megvártuk pl.: Csengeri Ottiliát az autójánál (ez előre meg volt beszélve), aki a csomagtartójából egy ölnyi dedikált fotót adott, hogy vigyem el édesapámnak, akinek Ő nagy kedvence volt.

Decemberben pedig meglátogattuk őket Budapesten és horgolt angyalkát vittünk nekik ajándékba. :)

Ééééés...... eltelt 20 esztendő. A Facebookot lapozgatva megláttam egy reklámot, miszerint a Rómeó és Júlia musical Brüsszelbe érkezik május 4-én. Azonnal írtam a lányomnak, hiszen Ő is nagy rajongó (már 5 éves korában kívülről fújta az egészet és szereposztás szerint is tudtuk énekelni), 2 percen belül érkezett is a válasz, hogy: - Anya, veszem a jegyeket!

Így a 14. Belgiumban töltött évünkben először mentünk színházba. Ez szomorú és füllentek is egy kicsit, mert amikor D. balettozott, akkor a félévi és évvégi vizsgák színházakban voltak, de színházi előadásra most mentünk először.

Az ismert volt előttünk, hogy ebben az országban másmilyen a színházi élet. Színház épületek vannak, de állandó társulatuk nincs az intézményeknek.  Például a Belga Nemzeti Színház repertoárja is úgy épül fel, hogy az előadásokat különböző színházak koprodukciója adja.

Így érkezett 2024. május 4-én Brüsszelbe a Auderghem Kulturális Központba (Centre Culturel d'Auderghem) az a francia 30 fős társulat, amely bemutatta nekünk a 20. évét ünneplő darabot. 

A legmeglepőbb tény a főszereplő kiléte volt. Júlia karakterét Nala Pick játszotta, aki 16 évesen kapta meg ezt a főszerepet. Ismertségét a belga The Voice Kids-ben szerezte, ahol az elődöntőig menetelt.

Kapott a darabban egy olyan dalt is, ami az eredetiben nem szerepelt.

Ha kritikusként szeretném megítélni az előadást, akkor sajnos nem sok pozitívumot emelnék ki, de nem akarom így megközelíteni a dolgot.

Egy utazó társulat nyilván nem tud monumentális díszleteket felvonultatni, az egyszerűségre törekedtek, ami sikerült is nekik, sajnos. A színészeknek jó hangjuk volt, jól játszottak, pedig elég zavaróak lehettek a körülmények. A világosító bácsinak például nem sikerült megjegyeznie a forgatókönyvet, egy-egy szereplő sötétben énekelt többször is, mert nem találta a fejgéppel az előadót. Máskor körözött a fénnyel keresve az eseményt, aminek meg kellene jelennie a színpadon.

Rómeó létrán mászott fel az erkélyre Júliához, és nagyon szurkoltunk neki, hogy elbírja, lefelé pedig, hogy ki tudja tapogatni a létrafokokat. Az utolsó hárommal nem is bajlódott, egyszerűen leugrott és kész.

A kb. 100kg-os Tybaltot "meghalva" 6 táncos lánynak kellett felemelnie, ez is sikerült végül, de az erőfeszítésük nevetésre adott okot. 

Mindez elég jól szórakoztatta a haspólóban, vagy kapucnis pulóverben megjelent nézők többségét. Azért akadtak rajtunk kívül még néhányan, akik megadták a kellő tisztelet és színházi előadáshoz öltöztek. Nagyokat nevettünk, miközben teli torokkal énekeltük a slágereket előadás közben is, ez sem zavart senkit. Szóval nem egy Budapesti Operettszínházi vagy egy Szegedi Szabadtéri színvonal, de ez valószínűleg nem is várható el, mikor 1-1 napra érkeznek az adott színházba. Gondolom délelőttönként egyszer-kétszer elpróbálják a darabot (színpad bejárás címen) és este úgy sikerül, ahogyan. Így aztán a kihangosítás nélkül, megvilágítatlanul éneklő színészek, gyakran improvizáló táncosok az előadás végén még nagyobb tapsot kaptak.

Mi nagyon jól szórakoztunk, nekünk nosztalgia volt az egész. És mikor a nézőtéren mindenki állva, tapsolva énekelte a Lehetsz királyt franciául, mi libabőrösök voltunk.

A világosító bácsinak legközelebb 1-2 sörrel kevesebbet kellene innia, de ennek ellenére is köszönjük szépen, mert nekünk ez egy olyan lehetőség volt, amiről otthon 2005-ben még álmunkban sem gondoltunk.