8 év elteltével lett nagyon sürgős

A 2023-as évünk egy újabb nehézséggel kezdődött. Január 9-én, pont a lányom 23. születésnapján megműtötték a nyaki gerincemet, egészen pontosan a C5-C6-os csigolyáimat.

Az úgy volt, hogy 2022 nyarán kaptam 9 beutalót, mert a férjem elvitt a házi orvoshoz, hogy segítsen rajtam, mivel a rengeteg fájdalom, zsibbadás, görcsölés miatt rendkívül stresszes, depresszív és agresszív voltam. Még a nyári vakáció előtt elmentem egy vérvételre, és kettő EMG vizsgálatra (elektromyografie). Magyarul elektromiográfia, egy neurológiai vizsgálat, amely az izmok működéséről ad információt. Gyakorlatilag vékony tűelektródákat szúrnak az izmokba nyugalmi és megfeszített állapotban. Az első vizsgálat során a lábamat, a második alkalommal pedig a kezemet szurkálták. Ezzel 3 beutaló kipipálva, hazamentünk Magyarországra pihenni. Közben ugye, augusztusban kaptam egy agyi vénás trombózist, amiről már beszámoltam az "Egy kis fejfájás" című bejegyzésemben. Szegeden mentem a 4. beutalómmal pszichiáterhez. Keresnem kellett egy franciául értő, író, olvasó orvost, hogy a szakvéleményét le tudja írni a belga kollégáknak számukra érthető nyelven. Szeptemberre vissza kellett jönnöm Belgiumba, hogy folytassam a kiírt vizsgálatokat. Először egy nyaki MRI várt rám, egy reumatológus (ahova végül nem mentem el), és december 6-án a hátamat nézték MRI-vel. Mikor mindez megvolt, akkor kértünk időpontot egy neurológus szakorvoshoz, akitől a meglévő vizsgálatok eredményeinek a kiértékelését vártuk. Az utolsó, a 9. beutaló a fájdalomklinikára szólt, ahova január 30-ára kaptam lehetőséget meghallgatásra.

Szóval neurológus szakorvos, december 23. Nagyszerű időpont karácsony előtt, nagyszerű idegsebészeti osztály, hiszen már ismertem, mert itt feküdtem a stroke intenzíven az agyi vénás trombózisommal, de kevésbé nagyszerű hírek.

A doktornő miután megnézte az MRI felvételeit, csinált néhány manuális vizsgálatot a kezével és reflexkalapáccsal, majd közölte, hogy sürgősen meg kell műteni, mert a csigolyák nyomják a gerincvelőt, így egyetlen rosszul sikerült mozdulattól is lebénulhatnak a végtagjaim. Na, bumm!!! Január 9-ére elő is jegyezte az operációt. Van-e kérdésem?

Nem volt, mert akkor, ott leblokkoltunk mindketten a férjemmel. Igaz, hogy 8 évvel ezelőtt is mondták, hogy majd meg kell műteni, de egyáltalán nem tűnt égetőnek, hiszen 1 év táppénz után visszaküldtek dolgozni könnyített munkakörbe. (Ez az, amit nem talál egy idegen külföldön.) Még adott 3 beutalót az idegsebész olyan vizsgálatokra, amiket a műtét előtt kellett elvégezni a következő 2 hétben, az ünnepek alatt.  December 27-én mentem kontrollra a röggel a fejemben, 29-én pedig még egy EMG vizsgálatra, konzultációra az altató orvossal és egy friss vérvételre. Január 3-án CT-re vitt a férjem, ahol azt nézték, hogy a nyaki csigolyáim mennyire vannak lemeszesedve.

A két hét állandó kattogással az agyamban telt, mivel nem kérdeztünk semmit a szakorvostól, ő nem is nagyon fejtegette, hogy mi fog velem történni. Nem érdeklődtünk, mert leblokkoltunk a sürgős operáció hírére, de időközben jöttek a kérdések, amikre az Interneten próbáltam válaszokat keresni.:( Mindössze annyit tudtam, hogy elöl fogják felnyitni a nyakamat, hogy hátra menjenek mikroszkopikus eszközökkel a nyakcsigolyákhoz. Azért elöl nyitják, hogy ne sértsék meg az idegeket, melyek a gerincoszlop mellett futnak, valamint a gerincvelőt. Kaptam egy műtéti leírást is a doktornőtől, azt próbáltam fordítgatni, és felfigyeltem egy bejegyzésre, miszerint +1 cage lesz beépítve a csigolyák közé.

Mi a túró az a cage? Szószerint: ketrec. Rákerestem. Igen, egy "ketrec" 2 csavarral, amit a széthúzott csigolyák közé tesznek és a csavarokkal rögzítik. Ekkor jött a következő kérdés. Mindenki állította, hogy atroszkópiás műtét lesz és a 2 kicsi lyuk a nyakamon nem is fog látszani. Hogyan lehetne 2 lyukon keresztül beépíteni egy ketrecet csavarokkal a nyakamba? Akármilyen fejlett az orvostudomány ezt nem tudtam elképzelni.

Úgy indultam a műtétre 9-én reggel, hogy nem sokat tudtam arról, hogy mi fog történni velem és egyáltalán nem állítom, hogy a tudatlanság boldogít, mert engem kifejezetten sokkolt, annyira, hogy előző nap még le akartam fújni az egészet, nem mertem vállalkozni valamire, amit nem ismerek. Aztán a párom rávilágított, hogy arról sem tudok semmit, hogy ha lebénulok, akkor mi fog történni velem, ezért aztán az operációt választottam.

Reggel 9.30-tól ültünk egy kórteremben és néztük az ajtót, hogy mikor jönnek értem.  Közben egyszer rám nézett egy nővérke, aki vérnyomást és hőmérsékletet mért. Délután fél 3-kor jöttek értem. Eltoltak a kórteremből az 5. emeletre, a műtéti előkészítőbe.  Ott újabb egy óra hosszáig nem történt semmi. Fél 4-kor bekötötték az infúziót és betoltak a 10-es műtőbe.

Fél 7-kor pislákoltam, próbáltam kitalálni, hogy hol vagyok és kerestem az órát a falon. Elég rossz, hogy nem úgy van, mint Magyarországon, hogy visszatolnak a kórterembe és mikor ébredezek valamelyik családtagom van mellettem. Itt a megfigyelőben voltam egyedül, egy nővérke ugrált a posztoperatív páciensek körül, volt, akit pofozgatott, volt, akivel kiabált, hogy nyissa ki a szemét és ébredjen, nekem a telefonján a Google fordítót nyomta az arcomba, így kérdezte meg, hogy van-e hányingerem. Hányingerem az nem volt, viszont mondtam neki, hogy nagyon fájnak a vállaim. Hozott egy melegítő párnát, hogy ellazuljak, az nagyon jól esett.

Fél 9-kor gurítottak vissza a kórterembe, ahol a férjem és A. barátnőm vártak. Néhány szót váltottam velük, tolmácsolták a nővérke utasításait, miszerint 24 óráig nem mozdulhat a nyakam, ezért csak vízszintes pozícióban lehetek az ágyban, nem szabad forogni, felülni. Éjfél körül majd jönnek és adnak inni, addig meg bírjam ki valahogyan. Kértem plusz fájdalomcsillapítót a lábaimra, mert ha nem fordulhatok oldalra, akkor húzni fogja őket a görcs és az kellemetlen. Hozott bogyókat, használtak is. Kiütközött az első probléma, miszerint vízszintesen fekve hogyan nyeljem le a gyógyszereket. A torkom fájt az altató csőtől, nem volt hangom csak valami enyhe nyekergés, biztosan azért, mert a hangszálakat is megbolygatták. A látogatóim negyed 10-kor magamra hagytak, így is bezárták őket a kórházba, csak a Sürgősségi Osztály ajtaján tudtak távozni.

Éjszaka senki nem jött felém, nálam pedig eltörött a mécses. Kijött a két heti feszültség, a stressz. Jól kisírtam magam. Túl voltam a nehezén.

Másnap reggel adódtak apróbb problémák: hogyan igyak, reggelizzek, fürödjek fekve. Még a legegyszerűbb dolog az ágytálba pisilés volt. Lecserélték a kötésemet a nyakamon, amikor is én választ kerestem egy kérdésemre és megérdeklődtem, hogy lyuk van-e rajtam vagy vágás. Az aranyos nővérke lefotózta a vágásomat a telefonommal. Igazam lett sajnos, nem lehet ilyesmit lyukon keresztül beépíteni.

Kora délután jött a doktornő vizitelni, elmondta, hogy minden jól ment. Nagyon meg kellett faragnia a csigolyákat, mert jól le voltak meszesedve, ezért kicsit elhúzódott a műtétre tervezett idő. Kaptam egy gyógyászati segédeszköz ügynöktől egy méretre szabott nyakmerevítőt és este a vacsorához már felülhettem az ágyon.

A második éjszaka nyugodtan telt. Reggel kivetettem a branült a kezemből, így el tudtam menni tusolni. Délelőtt jött a gyógytornász, elmentünk sétálni, lépcsőzni. Ő mondta, hogy mindent ügyesen csinálok, szerinte délután haza mehetek. Ebéd után érkezett a doktornő is. Közölte, hogy megírta a papírjaimat, mehetek Isten hírével.

A legnagyobb rejtélyre is megszületett a megfejtés. Ugyanis a neurológus azt mondta a konzultáción, hogy nem kell kórházban maradnom a műtét után, reggel bemegyek, este kijövök. Lehetetlennek tűnt számomra egy gerincműtét kórházi ápolás nélkül. Megint csak beigazolódtak a gondolataim. Valójában csak 2 nap volt az egész, de akkor is maradtam az ispotályban.

Az otthoni felépülés hosszadalmasabb volt. 3 hétig nagyon fájt a vállam, kísérleteztem a gyógyszerekkel melyik használ, melyik nem. Közben megjártam a fájdalomklinikát is, ahol segítettek. Nem tudtam bántalmak nélkül enni, írni, aludni. Éjszakánként jegeltem őket. A negyedik héttől már könnyebb volt. Elkezdtem mozgolódni otthon a ház körül. Próbáltam rövid távon autót vezetni. Jár hozzám a kiné heti 2-3 alkalommal masszírozni. Közben egyszer voltam kontrollon. A második ellenőrzésig még van 2 hetem, a táppénzem is addig szól.

Őszintén megmondom, azt hittem nehezebben fogom viselni ezt az egész tortúrát. A fájdalmak enyhülnek, a zsibbadás, görcsölés elmúlt.

Istennek hála, hogy könnyen ment és jól vagyok!