A magyar nyelv tanulása kemény dió

"Magyar emberként számunkra a magyar, az anyanyelvünk elsajátítása a legnehezebb, mert elvárják tőlünk azt, hogy ismerjük minden szavát, és tudjuk is tanítani. Sajnos látszik a mai fiatalokon, hogy egyszerűen képtelenek megtanulni: beszűkült a szókincsük, szinte visszafelé beszélnek, nem ejtik ki rendesen a szavakat, arról ne is szóljunk, hogy milyen pocsék a helyesírásuk."                                          (fnt-forditoiroda.hu)

Ezek nem a saját gondolataim, de osztom ezt a véleményt magam is.  Sajnálatos dolog, hogy a Magyarországon élő ifjúságnak már nem fontos az anyanyelve, nincs meg bennük ennek a kincsnek az őrzésére való akarat.  Pedig a magyar a leggazdagabb és egyben legkülönlegesebb nyelv a világon.

Számomra vigasz, hogy az otthonomtól 1600 km-re mégis találtam egy csoportnyi embert, akiknek valami oknál fogva fontos ez a nyelv, és időt, energiát, pénzt nem sajnálva szeretnék megtanulni.

Hiszen "Nyelvet tanulni sok idő, sok pénz, és sok helyzetben valóban kiváltság is. Nem mindegy mikor kezdi el az ember, milyen tanárai vannak, mennyire támogató a környezete.".                                          (Tamási Rebeka)

Jómagam is mindig kíváncsian hallgatom a tanítványaimat, amikor beszámolnak arról, hogy mi motiválja őket, milyen indokkal és célokkal szeretnének megtanulni magyarul. Amennyiben a statisztikát nézzük tanulhatnának egyszerűbb nyelveket is. Például a 10 legkönnyebben elsajátítható nyelvek közül, ezek:

1. spanyol
2. angol
3. bolgár
4. horvát
5. román
   
6. olasz
7. norvég
8. görög
9. örmény
10. mongol

Azonban, aki a kihívásokat szereti, az a 10 legnehezebb nyelvből választ. Ezek:

1. szlovák
2. magyar
3. finn
4. arab
5. perzsa
6. koreai
7. japán
8. kínai
9. francia
10. német

Igen, a magyar nyelv a ranglista második helyezettje, mert a szlováknak még nehezebb és bonyolultabb a nyelvtani felépítése. Ebben a nyelvben ragozni kell az összes szófajt.

A magyar nyelv nehézsége pedig talán abban rajlik, hogy nagyon kevés mozzanata van, ami más nyelvekhez hasonlítható. Az évek során, amióta tanítom a nyelvet kiderült, hogy néhányan a hollanddal tudják párhuzamba állítani. Vannak olyan nyelvtani szabályok, amelyek hasonlóak vagy azonosak a két nyelvben.

Logikusan végiggondolva nyilván mindenki arra a megállapításra jut, hogy akik a mi különlegesen bonyolult nyelvünket választják, azoknak van valami egyéni motivációja, valami sajátos indíttatása, kötődése az országhoz. Ez így igaz is.

Abban azonban sokan tévednek, hogy ha azt hiszik, hogy a tanítványaim mind olyan emberek, akiknek az anya- vagy apanyelve, esetleg a nagyszüleik anyanyelve a magyar. Százalékolva a nyelvünk iránt érdeklődő szorgalmas diákokat közel azonos az eredmény a francia anyanyelvű (45%) és a valamilyen fokon családi örökségként használt, egy keveset vagy kicsit többet magyarul tudó (55%) tanítványaim között. Életkorukat tekintve pedig nagyon széles a skála, a legfiatalabb 5 éves volt, amikor kezdte a tanulást, a legidősebb pedig most 90 éves.

Szóval nem húzom tovább a kíváncsi olvasók türelmét, rögtön beszámolok arról, hogy az én kedves tanulóim miért vágták mégis ebbe a kemény fába a fejszéjüket.

Először az egyszerűbb feladattal kezdtem én is. Olyan gyerekekkel foglalkoztam, akik vegyes házasságokban születtek. Ők szépen beszéltek magyarul, mert a honfitárs édesanya következetesen nevelte a gyerekeket, ami azt jelentette, hogy az édesapjukkal franciául beszéltek, de az anyukájukhoz csak magyarul szólhattak. Természetesen ebből sokat nyertek a csemeték, hiszen a magyarországi nyaralásokkor a nagyszüleikkel és az azonos korú barátaikkal, rokonaikkal tudtak kommunikálni. Náluk elsődleges feladat volt a szókincsfejlesztés, a helyes nyelvhasználat gyakorlása, valamint meg kellett tanulniuk helyesen írni, szépen olvasni magyarul, hiszen ez a fajta ismeret hiányzott a kelléktárukból, mivel a belga (francia nyelvű) iskolában ezt nem tanították meg nekik.

Ilyen tanulóim a felnőttek között is többen vannak. Az idősebb korosztályból is sokan már Belgiumban születtek vagy egészen kisgyermek korukban kerültek menekültként az országba a szüleikkel. Ők otthon, családi körben természetesen magyarul beszéltek, de az iskoláikat már franciául végezték, tehát ugyanaz a helyzet velük, mint a már említett gyerekekkel.

Azután vannak olyanok is, akiknek már meghaltak a szüleik, tehát nincs kivel magyarul beszélniük. Ők sokat felejtettek az évek alatt, nehezen tudják magukat kifejezni, a fejükben már franciául gondolkoznak, ezért tükörfordítanak. Sok mindent értenek, keveset beszélnek, de a miérteket, hogy ezt miért így vagy miért úgy használják már nem tudják.  Az írás-olvasás pedig izzasztó feladat nekik, elvesztik a fonalat az ékezetek között.

A legnehezebb kihívás számomra azoknak a gyerekeknek a tanítása, ahol az egyik szülő magyar, de soha nem használta az anyanyelvét a családban. Náluk nem a nyelvtan elsajátítása a cél, hanem a szókincs gyarapítása, a nyelvhasználat, a típus mondatok ismerete. Ezekben az esetekben szükség lenne a szülői támogatásra, mert ha a gyermek hetente csak 1 órahosszat  hall magyar beszédet, az annyit sem ér, mintha az iskolában heti 2,3,4 órában tanulná idegen nyelvként. Van ahol kapok ilyen támogatást, van ahol sajnos nem.

Ezek voltak a legegyértelműbb okok a nyelvtanulásra. A felnőttek történetei érdekesebbek.

Van, akinek az élettársa, az örökbe fogadott gyermeke magyar. Ők otthon franciául kommunikálnak, de sokat utaznak Magyarországra. Szeretik hazánkat, szépnek, érdekesnek találják, élnek barátaik Budapesten, akikkel angolul tudnak csak beszélgetni. Ezen szeretnének változtatni. Egyikőjük nem bánná, ha értené, amit az anyósa mond neki. A másik esetben az örökbe fogadott és Belgiumban nevelkedett gyermek 20 éves korában haza ment, otthon vállalt munkát olyan munkakörben, ahol a francia nyelvtudását kamatoztathatja. Ezért aztán a belga nevelőanya évente többször meglátogatja és azért tanul magyarul, hogy a fia barátaival, lakótársaival, kollégáival tudjon társalogni. Érdekes, hogy náluk a fiúnak nincs igénye arra, hogy az anyukája tudjon magyarul, ő mégis nagyon lelkesen, már jó pár éve tanulja nyelvünket.

Vannak olyan fiatalok, akiknek az egyik vagy mindkét szülőjük magyar, de soha nem tanították őket magyarul. Gyerekként nem is gondoltak arra, hogy jó lenne ismerni ezt a nyelvet is, de felnőtt korukra érezték a hiányát, mert ők lélekben egy kicsit azért magyarok. Ismernek magyar hagyományokat, ételeket, egy másfajta életérzést, amihez szükség lenne a nyelv ismeretére is.

Van egy idősebb néni, aki 7 éves korában került Belgiumba. Itt tanult, ledolgozta a 45 évét, és néhány évvel a nyugdíj előtt azért iratkozott be a nyelvtanfolyamra, hogy élesítse, tökéletesítse a magyarját, mert nagyon kevés nyugdíjjal fogják meghálálni a belgák a több évtizedes munkáját és arra gondolt, hogy ha idős éveire Magyarországra költözne, ott kényelmesebb lehetne az élete a belga nyugdíjból.

Két olyan idős asszony is tanul tőlem, akiknek magyar volt a férjük. Sajnos már mindketten elvesztették a párjukat, felnevelték a gyerekeiket, megöregedtek, de magyarul nem sikerült megtanulniuk a hosszú évek alatt.  Ők eredeti belgák és 80 éves koruk felett találták meg a lehetőséget, az időt, a pénzt és a motivációt arra, hogy ami kimaradt a párjukkal közös életükből, azt pótolják. Egyikőjük lánya szintén részt vesz a tanfolyamon, és ő elmondta, hogy mindig is kereste a lehetőséget, hogy megtanulja az édesapja anyanyelvét, de 50 éves koráig nem adta meg neki az élet. Most hálás a Sorsnak, hogy esélye van rá.

A számomra egyik legérdekesebb történet pedig az, hogy egy belga hölgynek és most már a 22 éves lányának van egy kávézójuk, amit egy magyar férfitől örököltek. Az úriember Belgiumban működtette a vendéglátóipari egységet, majd a '80-as évek végén haza ment. Nem tudom pontosan, hogy bérbe adta-e vagy eladta-e a kávézóját a belgáknak, de most ők üzemeltetik, sőt a felső emeleten laknak is. A férfi évente többször látogatja őket és ők is mennek Magyarországra nyaralni. Meg szeretnék lepni azzal, hogy 30 év ismeretség után megszólalnak magyarul. Ezért érdekli őket a nyelvtanulás. :)

Hogy számotokra melyik a legérdekesebb történet, azt nem tudom. Én mindenesetre boldog vagyok, hogy bármi legyen is a motiváló ok, vannak külföldön élő emberek, akik jobban értékelik a nyelvünket, mint a hazaiak, és elkötelezetten küzdenek az elsajátításáért.

További jó munkát, kitartást és sok sikerélményt kívánok Nekik!