Ahogy engem nem kezeltek

Az elmúlt héten egy lényeges dolog történt velem. Nem feltétlenül pozitív a történet, de számomra egy lehetőséget rejt.

8 évvel ezelőtt egy gerincbetegséget diagnosztizáltak nálam, spondylolisthesis a becsületes neve. Csigolyaelcsúszást jelent, amikor két egymáson fekvő csigolya egymáshoz képest előre csúszik. Lényegében csigolyaív-szakadás és -csúszás is egyben. Ebből nekem kettő van.

A tüneteit úgy tudnám leírni, hogy az elcsúszás helyén a derekamon (L4-L5 csigolyákról van szó) és a nyakamon (C5-C6 csigolyák) egy-egy követ érzek, mintha azokat odatették volna és állandóan nyomást gyakorolnak rám. Ezek ott akkor jelentenek nagy fájdalmat, amikor begyulladnak. A gyulladást csak jegeléssel és gyulladáscsökkentő gyógyszerekkel tudom lehúzni. Nagy fájdalom, időről-időre előjön, de hogy mikor mitől lép színre azt ne kérdezzétek!

Először 2014-ben jelentkeztek a tünetek. Akkor még bébiszitterként dolgoztam, és az óvodába menet azt vettem észre, hogy nehezen megyek és lezsibbad az egész jobb lábam járás közben, aztán egyszer-egyszer megtámad egy fájdalom, amitől nem tudok tovább menni, de állni sem, így gyakorlattá vált nálam, hogy leguggolok az utcán, a piacon, egy kirándulás közben stb.. Mivel a járást nem hagytam abba, a terhelt terület állandó gyulladásban volt, őrült fájdalommal járt és végül se ülni, se helyben állni nem tudtam tőle. A nyakcsigolyák rendellenessége miatt pedig elgyengült a jobb kezem. Idegesítő, mert mindig elejtem a dolgokat az erőhiány miatt, fáj a vállam, zsibbad a karom és húzogatja a görcs az ujjaimat.

Ezzel a "néhány" tünettel indultam orvoshoz 2014-ben, 39 éves koromban. Nem is tudom hányszor dugtak be az MRI gépbe, voltam EMG (electromiografia) vizsgálatokon, ahol az idegek és az izmok állapotát nézték és még egy pár helyen mire diagnosztizáltak. Végül a neurológián kötöttem ki egy specialistánál, aki közölte a lehetőségeimet.

Mindkét helyen meg kell műteni a gerincemet. A műtéteket elölről végzik, hogy nehogy megsértsék az idegeket. A nyakamnál is elölről vágnának fel! A biztosításom nem fedezi a protéziseket, amiknek 3000 euró darabja, így csak egy másik lehetőségem marad. Merevítőkkel rögzítenék a csigolyáimat, amikkel a felépülésem sokáig eltartana (min. 6 hónap) és egy kicsit robotos maradna a mozgásom. Tudja, hogy ehhez még fiatal vagyok, de nincs más lehetőségem, tehát menjek haza és döntsem el, hogy a nyakamat vagy a derekamat vágják először.

Ekkor teljesen kiakadtam. Ez egy kezelési módszer? Ez egy terápia? Elküldött a francba, hogy én döntsek a saját borzasztó kilátásokkal kecsegtető sorsomról. Arról nem beszélve, hogy a fájdalmaimmal senki nem törődött, szedtem rá a gyógyszereket, amik egyre kevésbé használtak, és ennyi.

Természetesen visszamentem a háziorvosunkhoz, aki elmagyarázta még egyszer a betegségemet részletesen, táppénzre vett és kiírt nekem 21db kineziológiai kezelést. Gondoltam tanítanak valamilyen tornát, hogy erősítsem az alsó hátizmomat, hogy azok tartsák a csigolyáimat, ne csússzanak tovább. Nagyon nehezen találtunk egy kinét, nem is tudom már, hogy ki ajánlotta. Egy fiatal srác volt, aki 7 alkalommal jött hozzám 20 percre. Semmit nem tanított, hozott egy paraffinos párnát, hogy melegítsem vele a hátamat és egyszer megcsipkedett valami kis kütyüvel. Mindezért 210 eurót kellett fizetnem, így aztán a további szart-nem-érő 14 kezelést nem kértem. Elmentem egy román-magyar származású ortopéd szakorvoshoz a nyelvtudása miatt, hogy hátha jobban megértjük egymást és segít rajtam. A kórházban, a szakrendelésen csak annyi újat tudott mondani, hogy ő nem a műtétek híve, de magánrendelőben végez akupunktúrát, amit megpróbálhatnék, hátha elveszi a nagy fájdalmaimat. Mivel ezeket a kezeléseket a biztosítóm is támogatta, jó ötletnek tartottam.

Gyerekek! Az életemet mentette meg ez a kínai módszer. Az első 2 alkalomra a férjem kísért el, vett ki az autóból, vonszolt be a rendelőbe, mert akkor már nagyon rosszul voltam, alig bírtam mozogni, az autóban ülni stb.. A harmadik szeánszra már simán besétáltam, később pedig egyedül mentem. 2x10 alkalom elvette az állandó gyulladás miatt érzett fájdalmat tőlem.

Természetesen az ijesztő műtéteket nem vállaltam be, úgyhogy az orvosi kezelésem ennyi volt. 6 hónap után még meghosszabbították a táppénzemet, de az éves kontrollon már azt mondták, hogy ha nem műttetem magam, akkor nem vagyok annyira beteg, szedjem tovább a gyógyszeremet (ne az erős fájdalomcsillapítót, mert az kikészíti a gyomromat, hanem valami mást) és mehetek dolgozni. Ugyan nem akármilyen munkakörbe, csak könnyített feladatokat láthatok el. Mikor megkérdeztem, hogy hol kap egy külföldi ilyen munkát, akkor azt válaszolta, hogy a gyárban. Gondolom a kedves doktornő nem látott még gyárat belülről, azért nincs elképzelése arról, mennyire könnyű a munka odabent. Nem kell se menni, se hajolni, se emelni, se ülni, se egy helyben állni, mert ezeket én nem tudom csinálni. A határozatot, amit írt az állapotomról én nem írtam alá, ettől függetlenül elvesztettem a táppénzemet és semmilyen támogatásra nem voltam jogosult. A háziorvosom annyit tudott segíteni rajtam, hogy írt egy papírt nekem, miszerint a fájdalomcsillapítókat olcsóbban, nagyobb támogatással kapom a patikákban.

És eltelt 7 év. 2022-t írunk és itt vagyok egy fillér nélkül, egyre betegebben. Sokáig húztam az időt, tűrtem a fájdalmakat, vagy épp nem bírtam elviselni őket, de nem mentem orvoshoz. Úgy éreztem, hogy nem akarnak segíteni rajtam, nem kaptam tőlük lehetőséget a felépülésemre. Ha akkor én visszamegyek dolgozni szerintem már tolókocsis nyomorék lennék. Sehogy nem tudtam dolgozni ezzel a rengeteg problémával és nem értettem, ezt ők miért nem látják.

A házimunka is gondot jelent. Se a derekam, se a nyakam, vállam nem mozog normálisan. Egy-egy mozdulat nagy fájdalmat okoz. Porszívózni, felmosni csak négykézláb tudok, mosogatni csak helyben totyogva, mint akinek pisilni kell. Egy nokedli tésztát már nem tudok kikeverni az erőtlen kezemmel, török-zúzok, elejtek mindent. És ennyi idő után gondolom nem javult az állapotom, hiszen nem volt mitől, a hétköznapi dolgok is kezdenek nehezemre esni. Fáj, ha reggel leülök a vécére, nem tudok lehajolni, hogy megmosakodjak, fáj, ha hajat mosok, nehezen lépcsőzök fel az emeletre, zsibbadok akkor is, ha ülök, sok-sok éjszakát töltök ébren, mert ahányszor megfordulnék az ágyban felébreszt a fájdalom. Nehezen veszek fel egy nadrágot, a cipőről nem is beszélve. A vásárlás kínzásnak számít, mert nem tudom tolni a szekeret és szétszakad a hátam mire végigállom a sort a kasszánál. Veszélyes vagyok vezetés közben is, mert a jobb kezemmel erő nélkül nem is akarom tartani a kormányt, fordulni, fejet fordítani hirtelen nem tudok, és nyomja a derekamat az elvileg kényelmet szolgáló háttámla.

Kitört rajtam a depresszió. Sajnos eddig bírtam, már minden nehezemre esik, állandó fájdalom, zsibbadás, görcsök kínoznak. Ezeket látva a férjem elvitt orvoshoz. A háziorvos is megjegyezte, hogy régen látott (5 éve nem voltam nála, akkor sem a gerincemmel mentem) és, hogy nagyon sok a problémám. Írt nekem 9 beutalót különböző vizsgálatokra és teljesen magától mondta, hogy ha végigcsinálom, akkor rokkantságosítani fog, mert így nem lehet semmit sem dolgozni.

Arra a kérdésre, hogy miért vártuk meg ezt az állapotot, 7 évvel ezelőtt miért nem foglalkoztak érdemben a problémámmal? Miért küldtek vissza dolgozni, miből gondolták, hogy jobban vagyok? A válasz csak ennyi volt: - Az akkor volt.

Köszönöm szépen. De megsúgom, hogy "ami nem öl meg , az megerősít" ebben az esetben nem működött, mert ugye nem haltam meg, de a megerősödést sem érzem. Ellenben.......