Can I help you?

Május végén, gyereknapkor egy jól sikerült meglepetés után, vidám hangulatban tartottunk hazafelé a férjem és én. Az egyik autópálya-feljárónál dekkolt egy brit rendszámú autó. Megálltunk mellettük, hogy tudunk-e nekik segíteni. Nem mondanám, hogy eredeti brit állampolgárok voltak, körülbelül annyira voltak ők brittek, mint mi belgák. Kiderült, hogy kifogyott az üzemanyag az autójukból, a brit bankkártyájuk pedig valamiért nem működött Belgiumban, ezért készpénzre lett volna szükségük, hogy tankolhassanak valamennyit, amivel eljutnak Calaisig és a határon átkelve a működő kártyájukkal majd tudnak üzemanyagot venni. Igazából hittük is meg nem is, de segíteni álltunk meg, így megkérdeztük, hogy mennyi pénzre lenne szükségük. 40€-t kértek, nálunk 30€ volt, azt odaadtuk nekik. Nagyon hálálkodtak, elkérték a telefonszámunkat, hogy majd hívnak, hogyan adják meg a pénzt.

Elindultuk az autónkkal és mindketten mosolyogtunk, hogy dehogy fognak hívni bennünket, de nem számít, mert a lelkünknek jól esett, hogy a mi szépre sikerült napunk után segítettünk másnak is, hogy jobb napja legyen.

És az Élet kiforgatja, a Sors visszaadja, a Jóisten nem felejti el.

Egy júliusi napon, vasárnapon!!!, útra keltünk Érmihályfalváról (Partium) Makó felé. Alig hagytuk el a várost 17km-re, amikor defektet kaptunk. Nem is akármilyet! Gyakorlatilag szétdurrant, szétszaggatódott a gumi.

Ismert tény vagy nem, az Audiban nincs pótkerék csak javító készlet. Na, ember legyen a talpán, aki a fent látható gumiabroncsot megragasztgatja. 

Álltunk a főút szélén 35°C-os hőségben, sehol egy fa vagy bokor. A csomagtartó tele csomagokkal, kipakoltunk, hogy kivegyük az emelőt, ami mint kiderült nincs is az autóban. S, ekkor megállt egy Volkswagen, kiszállt belőle egy jólöltözött fiatalember, és indult felénk, hogy: - Can I help you?

A férjem mondta, hogy ő beszél románul, így könyebb lett a kommunikáció. A román fiatalember adott emelőt, sőt az ő pótkerekét is eladta volna nekünk, hogy megoldjuk a problémát, de sajnos az nem illeszkedett a mi autónkhoz. Így bármilyen lelkes volt szegény, nem tudott rajtunk segíteni. Innen is köszönet neki a jóindulatáért. Vessetek rám követ, de én tényleg meglepődtem azon, hogy egy román legény segíteni próbált a pórul járt magyaroknak. Lehet, hogy a román-magyar ellentét a fiatalabb korosztálynál már feloldódni látszik?

Mindeközben egy másik autó is megállt segítő szándékkal. A két magyar úriember összesen négyszer fordult a férjemmel a legközelebbi faluba, megháborgatva egy bontóst vasárnap, aki különböző gumiabroncsokat küldött a lerobbant autóhoz. Sajnos egyiknek sem passzolt a felnin lévő középfuratja (6-os volt, nekünk 8-as kellett volna) az Audihoz.

Már 3 órája kínlódtunk, amikor az úr magunkra hagyott bennünket, mert az asszonya már várta otthon, ugyanis egy barátjuk szülinapjára készültek bográcsost főzni. A több órás lótás-futás eredménye egy megvásárolt gumi volt a bontóból és egy szétrobbant kerék a régi felnivel. Telefonáltunk a sógornőmnek Érmihályfalvára, hogy a feladat a következő:1. Kell szerezni egy gumiszervízest, aki vasárnap hajlandó velünk foglalkozni. 2. El kell jönni értünk és vissza kell vinni minket a városba, hogy megcsináltassuk a kereket. (A régi 8-as felnire rátenni az új gumit.)

A feladatot sikeresen teljesítettük és 4,5 óra kényszerpihenő után ismét elindultunk Makó felé. Közben megálltunk az Asszonyvásár nevezetű településen, mert ott lakott az úriember, aki nálunk hagyta az emelőjét. Visszavittük neki, Ő pedig meginvitált bennünket kávéra, pálinkára, sörre, kólára. Totál mesébeillő volt számunkra ez a történet. Nem elég, hogy többen megálltak az út szélén segíteni, fuvaroztak minket, kölcsönadtak szerszámokat, még meg is vendégelték a hoppon maradtakat. Őszinte hálával gondolunk rájuk.

A Sorstól, Élettől, Istentől vagy nevezzük bárminek sokkal többet kaptunk vissza, mint 30€ értékű segítség.

Elgondolkoztam...Vajon hányan állnak meg Belgiumban és hányan Romániában segíteni az út szélén lerobbant autósoknak? Erre statisztikát keresve nem kaptam konkrét választ. A ChatGPT szerint majdnem azonos arányú a jóindulatú emberek száma; Belgiumban 55%, Romániában 53%. Mégis (csak óvatosan), de Romániát mondaná annak az országnak, ahol egy lerobbant autó vezetője jobban számíthat arra, hogy valaki segít neki. Ebben az országban például az ACR (Román Autóklub) tagok közül 50% kitette az autójára azt a matricát, ami a közúti szolidaritás jelképének mondható.

Az ilyen tények alapján állapítható meg, hogy Románia élvez előnyt ebben a felmérésben. Érdekes, hogy míg Romániában az autós közösségi szolidaritásra konkrét jelek vannak, addig Belgiumban inkább a professzionális segítségnyújtás erős. Persze, jó pénzért mindent:(

Jómagam is így érzem, hogy a brit autósnak Belgiumban kellett volna még várnia arra az illetőre, aki megáll és még pénzt is ad neki, ha mi nem járunk éppen azon az úton. A romániai emberekről pedig már több történetet is hallottam, ami az ismeretlenek megsegítését illeti.

Nektek van erről tapasztalatotok vagy véleményetek? Írjátok meg!