Egy "kis" fejfájás

Tartottam egy rövid kényszerpihenőt a legutóbbi bejegyzésem óta. Beteg voltam/vagyok.

Így aztán adott a téma, nem gondolkodtam sokat azon, hogy most miről írjak.

Augusztus 5-én egy gyönyörű nyári napon kezdődött a kálváriám. Otthon voltunk Makón és strandolni mentünk a barátainkkal. Ahogy a vízben ücsörögtünk én egyre inkább éreztem, hogy fáj a fejem. Még a hideg Maros víz sem enyhítette a fájdalmamat. Szóvá is tettem, hogy nem vagyok igazán jól, de azt a választ kaptam, hogy Sz.-nek is fáj a feje, gyógyszert is vett be rá. Akkor jól van:( Egy idő után kimentem a vízből, mert éreztem, hogy jobb lenne nekem a parton fekve. A napozóágyig nem jutottam el, mert ismerősökkel találkoztam és megálltam beszélgetni. Eközben már fogdostam a fejemet, hogy mi baja lehet, mert egyre jobban fájt. Utána pihentem a hűvösben, ettünk a fák árnyékában, majd otthon beszélgettünk egy kicsit és lefeküdtünk aludni.

Másnap reggel beütött a "guta". Amíg az ágyon feküdtem, nem volt semmi baj, de ahogy felültem iszonyatos fájdalmat éreztem a fejemben. Csak nyögtem, szorítottam két kézzel a fejemet, de felállni nem tudtam, így visszafeküdtem, úgy megszűnt a kínom. Közben indulnunk kellett volna Kecelre vendégségbe a férjem nagynénjéhez, ezért vele beszéltem telefonon és mondtam, hogy nem tudunk indulni, mert én szenvedek.  Az volt a válasz, hogy ne hülyéskedjek már, vegyek be valami gyógyszert és induljunk, hiszen nagyon várnak bennünket és feküdni náluk is tudok. Ezt mondani könnyű volt, de én nem bírtam még felülni sem az ágyon. A férjem látta, hogy nem viccelek és azt javasolta, hogy menjünk el orvoshoz.

Augusztus 6-a volt, szombat. Ezért aztán ügyeletet kellett keresni. Próbáltam felállni, kínok között megmosdottam, felöltöztem, de vissza kellett feküdnöm, éreztem, hogy én nem bírok menni. A párom telefonált, hívta a mentősöket. A diszpécseres kisasszony elég ügyes volt (saját megjegyzés: az egyetlen a 3 hónap alatt), mert ahogy soroltuk neki a tüneteket rögtön mondta, hogy szerinte neurológiai a probléma, mert enyhe fejfájással nem szédülhetnék. Küldött orvosi ügyeletet. Hamar megérkezett egy idősebb doktornő, aki annyit látott rajtam, hogy nem tudok felülni, vizes borogatással a fejemen fekszem és helyzetváltoztatásnál nagyobb a fájdalmam, mint mozdulatlanul fekve. A diagnózis: napszúrás. :) Kaptam egy Algopyrin+B6 injekciót, borogassam tovább a fejemet és elmentek. Gondoltam, akkor most biztosan jobban leszek, induljunk el Kecelre. A férjem beágyazott hátulra az autóban, hogy tudjak feküdni, mert az ülés továbbra sem ment, és utaztunk. A másfél órás utat valahogyan kibírtam, de egy cseppet sem lettem jobban, ezért közöltem, hogy eljöttem ugyan, de nekem tényleg feküdnöm kell. Bekísértek egy hűvös szobába, megmértük a vérnyomásomat, ami 170 volt. Ettől én nagyon megijedtem, hiszen alapjaiban nekem mindig alacsony a vérnyomásom. Az orvos barátnőmtől kértünk segítséget, aki megnyugtatott, hogy a vérnyomásomat a fájdalom viszi fel, és erős gyógyszert és kúpot lőtt fel a felhőbe, hogy könnyítsen rajtam. (Saját megjegyzés: a második ember, aki nem nézett hülyének, több nem lesz.) Szombat lévén a kisvárosban még ügyeletes patika sem volt, szegény férjemnek egy másik településre kellett autóznia, hogy kiválthassa a gyógyszereket. Ezek a szerek enyhítettek a kínomon egy kicsit, felültem, beszélgettem, ha már vendégségben voltam, de többnyire feküdnöm kellett. Megijesztettem mindenkit, mert hát senki nem gondolta, hogy egy fejfájástól ennyire rosszul lehetek. Közben egy makói ismerősöm hívott telefonon, hogy jobban vagyok-e. Mondtam, hogy nem és arra jutottunk, hogy biztosan a nyaki csigolyacsúszásom az oka a fejfájásnak, keres nekem egy jó csontkovácsot,  menjek el hozzá. Kértem is időpontot, 5 napon belül kaptam. Elmentem a kezelésre, a rögzült csigolyáimon segített, de a fejfájásom megmaradt.

A másnap (vasárnap) sem telt könnyebben, ezért visszaindultunk Szegedre a sürgősségire. Ott nagyon vidám 7,5 órát töltöttünk, én bent, a férjem kint, mert a Covid miatt nem engedték be velem.  A "kis" fejfájásomra kaptam Voltaren infúziót, ami nem használt, utána Ibuprofent, ettől sem lett jobb. Előtte 2 órát a váróban ültem, de erre készültem jól begyógyszereztem magam, hiszen a szerek nélkül ülni sem bírtam volna. Ezután a függöny mögött töltöttem 2,5 órát és amíg le nem feküdtem az ágyra, hogy most már nem szenvedek tovább ülve az orvosra várva, oda sem jött hozzám senki. Mikor lefeküdtem jött egy nővérke, hogy: - Rosszul vagyok? Mondtam, hogy eddig is rosszul voltam. Szóval a két hatástalan infúzió után haza akartak küldeni, mert a véreredményem szerint minden tökéletes volt, tehát migrénem van, szedjek gyógyszert. Kikerestem a migrén tüneteit a Google-on és mikor legközelebb jött az orvos mondtam neki, hogy nem migrénem van, mert nem olyanok a tüneteim, a fájdalmam pedig nem szűnt meg. A vérnyomásom 185 volt, pirosan villogott a monitor. Erre beültettek egy beteghordó székbe a folyosón - ne foglaljam az ágyat a komoly betegektől - bekötöttek egy Diclofenac infúziót. Újabb órát ültem, de akkor már nagyon rosszul voltam, szóltam, hogy haza szeretnék menni, hogy lefeküdhessek.  Hisztisnek tituláltak, a diagnózis pedig végül az lett, hogy valószínűleg igazam van, és neurológiai oka van a problémámnak, de azon a sürgősségin nem tudnak segíteni :), menjek haza és látogassam meg a háziorvosomat.

A következő hét gyógyszerszedéssel, kúpozással telt, hullámokban jöttek a rohamok, hol jobban voltam, hol nem.  A hétvégén megint utaznunk kellett Mihályfalvára, lakodalomba voltunk hivatalosak násznagynak. Ez nagy problémát jelentett nekem, nem tudtam, hogyan fogom kibírni a két templomi szertartást, a falubeli sétát, a fotózkodást, a lakodalmat talpon. Sokan látták, hogy nem vagyok jól, de a "kis" fejfájásom keveseket érdekelt, a kötelesség az első, ha beledöglünk is! Tartottam magam, kihagytam a fényképezéseket, a templom után lefeküdtem a kocsiban, de feltámadtam a lakodalomra, egész jól bírtam hajnalig. Túléltem.

A hét közepén a férjemet elvittem a debreceni reptérre, ő visszament Belgiumba. Én Szegedre utaztam, vittem nyaralni az unokahúgainkat. 5 napig voltak nálam, ez sok-sok programmal telt, mentünk ide-oda. Én éreztem, hogy gyenge vagyok, szedtem a gyógyszereket, de valami nem stimmelt.

Mikor elmentek, egyedül maradtam apa lakásában. Próbáltam magam lefoglalni, takarítgattam, mentem a testvéreimhez, de sokat feküdtem. Esténként mikor rosszul voltam jöttek a pánikrohamok, féltem egyedül lenni. Hol apát ugrasztottam vérnyomásmérővel, hol tesómékat, mert úgy éreztem megfulladok. Csodálkozott mindenki, hogy mi lehet a bajom, de senki nem gondolt nagyobb gondra.

Szeptember 20. Négy hét után visszaindultunk Belgiumba.

 Nekem már volt időpontom szeptember 23-ára nyaki MRI-re, ezt nagyon vártam, mert bíztam benne, hogy mutat majd valamit. Az MRI után három héttel tudtunk menni a háziorvoshoz megkérdezni a vizsgálat eredményét. Ekkor már október 14-ét írtunk. Nem jutottunk semmire, mert a nyaki MRI nem mutatott a fejemről semmit. De mondtam, hogy nagyon fáj a fejem már több, mint 2 hónapja, produkáltam is egy rohamot ott helyben, mikor köhögtem jött a szétrobbantó fejfájás, a doktornő mért egy 165-ös vérnyomást és gyorsan kért nekem egy "sürgősségi" MRI vizsgálatot a fejemre. (Utólag elmondta, hogy akkor ott tumorra gondolt.)

Kaptam is sürgős időpontot november 1-jére. Addig újabb 3 hetet kellett várnom. Közben egyre rosszabbul lettem. Egy este arra ért haza a férjem, hogy fekszem az ágyon, remegek, mint a nyárfalevél ágyastól, és le van esve a fél arcom, a jobb oldalon, ahol a fejem görcsöl. Azonnal mentőt hívott, be is vittek egy kórházba. Megmutattam a beutalóimat, elmondtam a tüneteimet a "kis" fejfájásommal. Megkérdezték, hogy van-e MRI-re időpontom. Mondtam, hogy van a jövő hétre, erre megnyugodtak, kaptam pezsgőtablettában 2 pohár Defalgant (hiába mondtam, hogy nem használnak a fájdalomcsillapítók), elmagyarázták, hogy nem jól szedem a bogyókat, a gyógyszert ne csak alkalmanként vegyem be, amikor fáj, hanem szedjek 3*1-et és mehettem haza. Éreztem, hogy nem vettek komolyan. A férjem ki is akadt teljesen, hogy mentő vitt be és mégis hazaküldtek mindenféle vizsgálat, sőt diagnózis nélkül.

November 1. Egy hét múlva mentünk a sürgős koponya MRI-re. Akkor már a gondolkozás is nehezemre esett. A váróban is a fejemet lehajtva szenderegtem. Megcsinálták a vizsgálatot, majd mikor öltöztem felfelé, bekopogott egy fiatal srác az öltözőbe és közölte, hogy ne menjek sehova, 5 percen belül érkezik egy orvos a vizsgálóba. Kiszóltam a férjemnek a váróba, hogy jöjjön be hozzám, mert valami baj van, nem mehetek még haza. Visszavittek a gépbe, kaptam egy kontraszt anyagot vénásan és újra képeket alkottak a fejemről. Onnan egyenesen a sürgősségire vittek (érdekes most el tudtak látni, ezek szerint Szegeden és a másik kórházban is hazudtak), majd az intenzív Stroke osztályra toltak.

A diagnózis: agyi vénás trombózis.

Ritka szar betegség 3/1.000.000-ból, de nekem sikerült begyűjtenem.

3 hónapig vittem a fejemben a vérrögömet, dolgoztam, autót vezettem, nap mint nap életveszélyben voltam egy ketyegő bombával a koponyámban. Ezen volt időm gondolkozni. 3 napig az intenzíven, majd 5 napig a neuro-osztályon. Néztem a sok stroke-os beteget és örültem, hogy én nem sérültem annyira. Kaptam először injekcióban, majd tablettában vérhígítót. 8 nap után hazamentem és otthon utolért a depresszió is. Az új gyógyszerem új életmódot kíván, ezt emésztenem kell. A ketyegőm a fejemben még megvan, mert nem szabad elszabadulnia, hiszen a vénában van, tehát a szív felé halad, csak lassan-lassan lehet felszívódnia. Most a gyógyszereket szedegetem naponta kettesével 6 hónapon keresztül, aztán majd látjuk, hogyan tovább.

Most már odafigyelnek rám, védenek, kímélnek, mégis elkeserít a tudat, hogy negyed év alatt hány embernek mondtam, hogy nem vagyok jól, hány embertől kértem segítséget és hányan nem vették komolyan az én "kis" fejfájásomat. Laikusok és szakemberek egyaránt komolytalannak tartottak. Az egyik húgom erre azt mondta, hogy ezért nem haragudhatok senkire, mert mindenki a maga fájdalmát érzi. Igaz, de ebbe én belehalhattam volna.

Nem haragszom. Jó egészséget Mindenkinek!