Hova érkeztünk?

Szóval, 2010. június 24-én én és a 10 éves kislányom megérkeztünk Belgiumba, egész pontosan Charleroi-ba.

Hogy mi hozott ide? Hát...., a szerelem.

Még szilveszter estéjén megismerkedtem egy fiatalemberrel egy buliban, aki akkor már 2. éve Belgiumban dolgozott. Ő hívott, hogy látogassuk meg, nézzünk szét, aztán, ha tetszik akkor maradjunk és együtt menjünk tovább az Élet rögös útjain.

Ha babonás lennék, már akkor észrevettem volna az intő jeleket, hogy: - Ide, neeee!

Na, nem a fiatalember miatt. :) Ő csinos volt, helyes, romantikus, szorgalmas. De a város........

A "napfény városából" érkezve, ez a mindenhol egyforma, ronda téglákból épített bányászváros, ahol a régi gyártelepek parlagon voltak hagyva, a betört üvegű, idős épületek, elhanyagolt házak rémisztően néztek ránk, megijesztett. A reptérről, mert Charleroi-nak van saját reptere - Aéroport de Charleroi -Bruxelles - Sud - a város központja felé haladva csak ennyit tudtam mondani: - Jaj, de csúnya itt minden!

A reptér egyébként 7 km-re fekszik a városközponttól. Jelentős forgalmat bonyolít le, elsősorban a Ryanair bázisa, de innen üzemeltetik a belga járataikat a Wizz Air és a Jet4you légitársaságok is. Brüsszelbe a charleroitransfer.com nevű minibuszos szolgáltatással juthatunk el.

Charleroi [sárlöroá] a vallón régióban található. Belgium 2. legnagyobb és 5. legnépesebb városa. A XX. századig szénbányászatáról volt ismert, a mai napig látható több meddőhányó a városban. A Sambre folyó szeli ketté, de nem úgy kell elképzelni, mint Budapestet vagy Szegedet.

A XIX. században az ipari forradalom után nagyon fellendült a bányászat, ami miatt Európából özönlöttek ide a munkavállalók. A legtöbben Olaszországból érkeztek, itt is maradtak és a leszármazottaik adják a város lakosságának jelentős részét.

Ez annak ellenére történt, hogy a "kedves" belga munkáltatók a kutyákkal egy szintű lényeknek tartották őket, s úgy is bántak velük. Idős olasz házaspár mesélte nekem, hogy anno, ki volt téve a tábla az éttermek ajtajára, miszerint: KUTYÁKNAK ÉS OLASZOKNAK BELÉPNI TILOS!

A II. világháború után a nehézipar hanyatlásnak indult, és máig sem tért magához. Ezen nincs is mit csodálkozni. Belgiumban Isten malmai nagyon lassan őrölnek. Itt minden nehézkesen, lassan, nyögvenyelősen működik. Ez őket nem zavarja, sajnos, de rettentő furcsa egy "idegennek".

Kikkel osztjuk meg a mindennapjainkat? Úgy hozta a történelem, hogy az olaszok mellé a XX. században megérkeztek a törökök, a marokkóiak, a románok, a lengyelek, a bolgárok, a pakisztániak és egyre több a magyar is, bár az ő számuk még nem meghatározó.

Miután megérkeztem ebbe a csodálatos színfoltjába Nyugat-Európának sokszor ültem az ablakban és nézelődtem. A belvárosban laktunk, a fő utcán. Néhány nap elteltével megkérdeztem a páromat, hogy laknak-e itt egyáltalán belgák? Hogy néz ki egy igazi belga ember? Azt mondta: - Keress olyat, aki magas, vörös, elég csúnya, vagy nagyon vékony, vagy nagyon kövér! Na, ő belga lesz! 10 emberből talán 1-2 volt ilyen, de lehet, hogy sokat mondtam.

Tehát igazából Belgiumban élünk, de nem belgák között. Ha a mai szomszédaimat megnézem, miután eltelt 12 év és kiköltöztünk egy kisebb városba Charleroi mellé, azt mondhatom, hogy a helyzet változatlan. Van lengyel, francia, olasz, török és 2 belga szomszédunk.