Kirándulás Svájcba
A 2024-es év első bejegyzése egy örömteli, kedves emlékeket idéző kirándulás leírása lesz.
A belgiumi életünk néhány pozitívuma közé tartozik, hogy minden évben szilveszterkor megengedünk magunknak egy 3-4 napos kirándulást valami előre kinézett, érdekes vagy szép helyre. Azért éppen szilveszterkor, mert akkor van a házassági évfordulónk és néhány éve elhatároztuk, hogy nem apró csecsebecsékkel lepjük meg egymást, amik csak szaporodnak az évek elteltével, hanem mindig elutazunk valahova és ezzel gyarapítjuk a közös emlékek sorát.
Először 2016/17-ben Gyulán voltunk, majd Mihályfalván szilvesztereztünk, 2018/19-ben Viandenben, Luxemburgban voltunk, utána 2019/20 végén Londonban ünnepeltünk. 2020/21 fordulóján nem utazhattunk sehova a Covid-19 miatt, akkor az utazásra szánt pénzből megleptük magunkat egy jacuzzival és abban köszöntöttük egymást az évfordulón. Sajnos még a következő évben sem voltak tökéletesek a körülmények ahhoz, hogy elutazzunk. A szállodák ugyan már nyitva voltak, de a wellness részlegeket még nem lehetett használni. Így ezen a szilveszter éjszakán is otthon maradtunk és barátokkal ünnepeltünk. 2022/23 fordulóján nálunk volt vendégségben sógornőm a kisfiával, így négyen utaztunk Valkenburgba, Hollandiába egy nagyon várt, 2 éve elhalasztott kirándulásra. És megérkeztünk az utolsó év szilveszteréhez, amit szintén barátokkal ünnepeltünk Bázelban, Svájcban.
Az előző blogbejegyzésben kifejtettem, hogy a ránk mért adó miatt nem álltunk anyagilag a helyzet magaslatán, ezért olyan programokat kerestem, amikhez csak a szemünket kellett nyitva tartani és ingyen beszerezhető élmények voltak. Csupán a szállodai szobát foglaltuk le előre, ami 620 euróba került kettőnknek 3 éjszakára reggelivel és ingyenes mélygarázs használattal, a Radison Blu nevű 4 csillagos wellness hotelben. Nem mondom, hogy olcsó volt, de Svájcban ez egészen elfogadható összeg.
Első nap hajnalban indultunk, mert terveztem egy 50 km-es kitérőt az úton, hogy megcsodálhassuk nyugodtan sétálgatva a Rajna egyik legnagyobb vízesését. Egyszer megálltunk még Luxemburgban is, hogy az "üdítőket" beszerezzük a bulihoz. Néhány országon áthaladva (Belgium-Luxemburg-Franciaország-Németország-Svájc) délután 1 óra körül érkeztünk meg a Rheinfallhoz, ahol hatalmas víztömegek zuhannak le a sziklákon 150 m szélességben.
Csodálatos látvány. Körülbelül 2 óra alatt sétáltuk körbe, készítettünk rengeteg fotót, megvettük a kötelező hűtőmágnest arany áráért és utaztunk tovább. Még volt 100 km-ünk a szállásig, de már Svájcban voltunk. Este 6 óra körül találtuk meg a szállodát. Bázel belvárosában van egy főutcán, ahol szemközt áll meg a villamos, egy kocsiútnyi tőle a gyorskajálda, és minden látnivaló könnyen elérhető távolságban leledzik.
Az első estét a wellnessnek szenteltük. Mivel beszélnek a hotelben franciául is, így könnyen elmagyaráztak mindent, megértettük, hogy a következő 2 nap csak limitáltan lesz nyitva a részleg az ünnep miatt, ezért még ezen a napon élvezhettük az esti fürdőzést, kényeztetést. Az egészségtudatos program után játszottunk még egy jót a mi superior szobánkban, ami elég tágas volt, 2 fotellel és 2 székkel, egy hatalmas franciaággyal és egy szép fürdőszobával (pici hiba, hogy ennek az üvegajtaja szorult és belülről nem lehetett kinyitni, így aztán egy este, amikor egyedül maradtam a lakosztályban és elmentem tusolni, egész egyszerűen beszorultam), valamint beépített szekrénnyel, hűtővel és tévével felszerelve.
Második nap városnézés volt a program. Délelőtt még kedvezett nekünk az időjárás. Reggeli után indultunk GPS-szel felszerelkezve, mivel a városközpontból az autók ki vannak tiltva, így az ingyenes tömegközlekedést használtuk. Nagyon egyszerű, minden 2-3 megálló távolságra van egymástól rövid sétákkal összekötve.
Először megnéztük a vörös Városházát, amely az óváros közepén található és nagyon jellegzetes épület a színével, a tornyával és a játékos freskóival együtt. Bemehettünk az udvarára is, ahol fényképezkedtünk a hatalmas karácsonyfával és beírtuk magunkat a "nagy könyvbe".
Bázelnak 3 városkapuja van, amelyek elválasztják a középkori városrészt a modern negyedektől. Sétánk a Spalen Torhoz vezetett. Útközben gyönyörködtünk a korhű házakban, kirakatokban, címerekben, szökőkutakban. A Spalen Tor a legimpozánsabb városkapu, melyet 1400-ból őriztek meg.
Újból villamosra szálltunk és a folyó felé vettük az irányt. Át szerettünk volna sétálni a Müttlere Brücke-n, amely történelmi híd Bázelban. Ez a Rajnán átívelő legrégebbi híd a Bodeni-tó és az Északi-tenger között. A híd már az 1200-as években is létezett. Miközben mi sétáltunk eleredt az eső, ami rendes belgiumi lakosként nem veszi el a kedvünket semmitől, így sétáltunk tovább, fényképeztünk és aktívan szurkoltunk azoknak a merész vállalkozóknak, akik télvíz idején is fürödtek a Rajnában, követve azt a régi hagyományt, amit "Rajna úszásnak" hívnak. Ennek az a lényege, hogy néhány frankért vesznek egy vízhatlan zsákot, ebbe beleteszik a ruhájukat, aztán a vízbe mennek és sodródnak az árral, végül valahol partra szállnak. Ez jó buli nyáron a 22 fokos vízben, de decemberben??? A rend kedvéért és gondolom a katasztrófák megelőzése végett egy rendőrautó végigkísérte a 4 fürdőzőt a parton.
Mire ennek a műsornak vége lett sajnos nagyon átáztunk, átfáztunk, ezért bemenekültünk egy McDonald's-ba, ittunk egy-egy frissítőt, megvártuk a zápor enyhülését, majd folytattuk utunkat. Ismét villamosra ültünk és a modern Bázel felé vettük az irányt. Sétáltunk az üvegből és fémből készült magas épületek között.
Visszatérve az óvárosba megtekintettük a városképet a Basler Platz-ról. Ez egy kilátóterasz a bázeli Székesegyház mögött. Innen átlátni a folyó túlpartjára, látni a 2 hidat és a Rajnát. Déjá vu-m volt, hiszen ez a városkép épp olyan, mint a szegedi, ha a Stefániáról szemlélődünk.
A kilátóteraszról lépcső vezet le a kompkikötőhöz és a katedrális kolostorába. Természetesen a templomba is bementünk. A belmagassága lélegzetelállító, az üvegablakai csodásak. Maga az épület 1019 és 1500 között épült román és gótikus stílusban. Térképen és maketton látható, mikor melyik szárnnyal egészítették ki az eredeti templomépületet. Ez is vörös homokkőből épült, amit színes tetőcserepekkel díszítettek.
Innen a folyóparton elsétáltunk a második városkapuhoz, amelyet St. Alban Tornak hívnak. Ez az egykori városfal egy részét képezte. Nem olyan impozáns, mint a Spalen Tor. Ez is létezett már az 1200-as években, azonban az 1356-os bázeli földrengésben a komplexum részben megsemmisült.
Átsétálva alatta egy csinos kis parkba érkeztünk, ahol megvártuk a villamost, amellyel visszatértünk a szállodába. A délután hátralévő részét pihenéssel töltöttük, készülve az éjszakai őrületre. A fiúk lementek wellnessezni, én a fürdőben szépítkeztem, amikor beragadtam a fürdőszobába. Egy szál törölközőben ücsörögtem a vécé tetején várva az én lovagomra, aki majd megment. :)
22 óra után bevetettük magunkat a bázeli éjszakába. Ez a város valóban él. Fiatalok, idősebbek mind-mind kint az utcán. Megtelve a parkok emberekkel. A tömegközlekedés szilveszterkor sem áll le, folyamatos a közlekedés. A legtöbben mégis gyalogosan közelítettek a kinézett úti cél felé. Mi még tettünk egy sétát az éjjeli fényben úszó városban. Megnéztük a Tinguely Fountain-t. Egy svájci művész 1977-ben játékos gépszobrokat helyezett el egy vízmedencében. Ezek az örökmozgó, vízköpő figurák árammal működnek, este kivilágítva is szépek és érdekesek.
Végigsétáltunk a fénybe öltöztetett sétáló utcán és újra a kilátóteraszra mentünk, ahol több, mint egy órát vártunk az éjféli tűzijátékra. De megérte!
Sok-sok ember mindenféle nyelveken köszöntötte az új évet. Egy élmény volt! Mi is kilőttük a kis tűzijátékainkat és pezsgőzve, kiabálva: "Happy New Year!" sétáltunk vissza a hotelbe. Viszonylag hamar nyugovóra tértünk, mert másnap egy nagyobb kiruccanás várt ránk.
Új év első napján Luzern felé indultunk egy 109 km-es autóútra. Az úti cél a Pilátus-hegy volt, melynek több csúcsa is van, a legmagasabb 2132 m. Ehhez a hegyhez számos legenda kapcsolódik, főként sárkányokról, de amiről a nevét kapta az Pilátus nyugvóhelyéhez fűződik.
E szerint Tiberius császár láncra verette Pilátust Jézus halálra ítélése miatt. Ezt követően Pilátus öngyilkos lett, így pedig a testét a Tevere folyóba dobták. A folyó áradásokkal tiltakozott, ezért kivették belőle a testet és a Rhone-ba dobták. Miután itt is bajt okozott egy távolabbi kicsi tóba hajították a Pilátus-hegy oldalában, amely végre békét hozott mindenkinek.
Mi libegővel szándékoztuk bevenni a hegycsúcsot, ehhez a jegyeket, melyek elég borsosak, már otthon az Interneten megvettük. Kriens falvacskából indul a libegő. Útközben kétszer áll meg, hogy felvehesse azokat, akik gyalogosan próbálják megközelíteni a csúcsot. Először Kriensereggben áll meg, nekünk itt még nem kellett kiszállnunk. Libegtünk tovább Frakmüntegg felé. Ez kb. 30 perces út volt.
Kiszálltunk és megnéztük a szánkó- és sípályákat, amiket akkor éppen nem lehetett használni, mert nem takarta őket elég hó. Sajnáltuk. Ezután átszálltunk a "Dragon Ride" nevű gondolába, ami egy drótkötélpályán 5 perc alatt felrepített bennünket a 2132 m magas hófedte csúcsra.
A hegytetőn kilátók vannak, büfé, kiállítás és 2 szállodaépület. Süvített a szél, hordta ránk a havat, de csak a kezünk fázott fotózás közben, mert jól felöltöztünk. Kb. 10 fokkal volt hidegebb, mint a kiindulási pontunkon, a hegy lábánál. Felejthetetlen látvány, csodálatos világ a fenti. A meredek hegyoldalon voltak hegymászók is, akiknek sikerült felérniük a tetőre. Tapssal fejeztük ki elismerésünket a teljesítményükért.
Egyébként márciustól novemberig fogaskerekű vasúttal is fel lehet jutni a magasba. A világ legmeredekebb vasútja ez, amely a 4,5 km-es utat 30 perc alatt teszi meg. Egy valós technikai remekmű, melynek a pályája 1889-ben épült meg, és azért a világ legmeredekebb vasútja, mert egy szakaszon 48 fokos emelkedőn kapaszkodik fel.
Miután kibámészkodtuk magunkat újabb 40 perces út várt ránk a libegőkön a faluig, ahonnan beautókáztunk Luzern városába megszemlélni a Kapellbrücke-t. Ez egy fahíd víztoronnyal, mely 1332-ben épült, 170 m hosszú és a világ legidősebb fedett fahídja.
Sétálgattunk ebben a szép kisvárosban is egy kicsit, ahol még minden a karácsonyi pompájában tündökölt. Rengeteg ember között néztük meg a kikötőt, hiszen a helység a Luzerni-tó partján fekszik, és érdekes volt megfigyelni, hogy nyitott teraszokon látják vendégül a turistákat, de minden ülőalkalmatosság plédekkel, szőrmékkel volt felruházva, hogy meg ne fázzanak a kedves vendégek.
Ezután visszautaztunk Bázelba a szállásunkra és átmelegedve kockapókerral ütöttük el az időt.
Elérkezett a hazautazás napja, de nem hagytuk, hogy élmények nélkül teljen el. Reggel 8-kor még úsztunk egyet, gőzfürdőztünk, megreggeliztünk és csak ezután indultunk el.
70 km-t haladva Franciaország Colmar nevezetű városában megálltunk egy sétára. Delet ütött már az óra, sütött a Nap, ami megfelelt nekünk ahhoz, hogy szájtátva nézzük végig Colmar nagy történelmi múltra visszatekintő óvárosát a Lauch folyó mentén, ahol gondolázni is lehet a mézeskalács házikók között. Méltán nevezik ezt a városrészt Petite Venise-nek, Kis Velencének, hiszen sokban hasonlít az olasz városhoz. A házikók pedig azért tűnnek mézeskalács lakoknak, mert a tulajdonosaik hagyományosan minden évben saját kezűleg díszítik fel őket plüss mackókkal, szánkókkal és még ki tudja mi mindennel, hogy a bámészkodók egy mesevilágban érezhessék magukat.
Ezután már nem volt több programunk. Neki vágtunk az autópályán a haza vezető útnak. Mi ugyan nem sírtunk, hogy véget ért ez a kirándulás, de az égiek úgy döntöttek, hogy megsiratják az elmúlt néhány napot. Az előttünk álló több, mint 500 km-t szakadó esőben, tomboló viharban, sötétben, alig látva tettük meg. De, szerencsésen hazaértünk este 7 körül.
Nagyon szép sokadik nászutunk volt. Még jó pár napig az élmények éltettek bennünket. Örömmel meséltünk az ismerőseinknek, akiknek tetszett, nem tetszett meg kellett nézniük, azt a néhány 100 fotót, amit készítettünk.:)