Kultúra nélkül magányosan

Mindig egyedül érzem magam, magányos vagyok. Egyhangú és unalmas az életem. Évek óta szenvedek ettől a problémától, aminek az egyik kiváltó oka a kulturális életem hiánya.

Ennek is meghatározható okai vannak: az egyik a társaság hiánya, hiszen egyedül semmi sem olyan jó. Az én családom, a barátaim mind otthon vannak. Az itteni ismerőseimnek sajnos nincs igénye ilyenfajta szórakozásra. A másik ok pedig a nyelvtudás hiánya, ami nélkül nem lehet moziba vagy színházba menni, egyiknek sincs semmi értelme, ha úgysem értem a történéseket.

Tehát moziban még sosem voltam Belgiumban. Színházba pedig csak azért és úgy jutottam el, hogy a lányom meghívására és az Ő előadásaira mentünk művészeti iskolás korában. Dráma tagozatos is volt és táncot is tanult, így évente 3-4 alkalommal mehettünk színházba. Számomra nagyon élvezetes programok voltak ezek még akkor is, ha semmit sem értettem az elmondottakból. Az egyik tantárgyi vizsgájának (expression corporelle=testbeszéd) az előadása direkt nekem volt kitalálva, hiszen ekkor egy hang sem volt a színpadon :). Többször Liége-ig (100km) elutaztunk, hogy megnézhessük Őt.  Mióta befejezte a középiskolát sajnos nem "drámázik", ezért aztán már 5 éve nem is jártunk belga színházban.

Otthon aztán az első és legfontosabb dolgaim egyike, hogy pótoljam a hiányosságokat. Az unokagyerekeimmel megyünk moziba, megnézünk valami éppen debütáló filmet, többször megyünk színházba a testvéreimmel olyan előadásokra, amelyekre már előző karácsonykor vagy kora tavasszal megvesszük a jegyeket. Egyik bakancslistás álmom volt, hogy megmutassam a férjemnek a Szegedi Szabadtéri Játékokat. Idén, 14 év után eljutottunk együtt egy nagyszerű előadásra. Örültem, mert tetszett neki a miliő és a darab is.

Képzeljétek! Én még az a XX. századi őskövület vagyok, aki szeret olvasni, lelkesedik a új könyveknek még az illatáért is, és órákig el tud bolyongani egy könyvesboltban.

Na, nem Belgiumban. Itt is nézegetem a könyveket a Corában, vagy elsétálgattam a lányommal miközben Ő tankönyveket, kötelező olvasmányokat vásárolt Charleroi egyetlen könyvesboltjában a Librairie Moliére-ben.

Egy Szeged nagyságú városnak egy könyvesboltja van, ez sokat elárul!

Szóval, nézegetem a könyveket, de fáj a szívem, hogy nem tudok például ajándékba sem vásárolni közülük. Mert ennek az őskövületnek a családtagjai, idősebbek és fiatalabbak egyaránt, szeretnek olvasni.

A könyvvásárlás otthon külön program. Bevetjük magunkat a kötetek dzsungelébe, és legalább 1-2, de inkább 4-5 új könyvvel távozunk az üzletekből, amelyeket majd Belgiumba visszatérve olvasunk ki. Az a szerencsém, hogy a lányomnak idegenben is elég gazdag magyar nyelvű könyvtára van, így amikor kifogyok az új irodalomból, mindig tudok választani valamit, ami még érdekel.

Az emberek olvasáshoz való hozzáállása napjainkban szerintem aggasztó. Nagy százalékban azt mondják, hogy ők nem szeretnek olvasni (ki sem próbálják). Azonban találkoztam olyannal például tavaly, amikor kórházban voltam, aki rácsodálkozott a 800-900 oldalas könyvemre, de elismerően szólt a hobbimról, mások nem álcázva a műveletlenségüket "letéglázzák" a vastagabb könyveket és fennhangon kinyilvánítják a véleményüket, miszerint az ilyesmit nem szeretik, mert ezekben sok a betű. Elkeserítő:(.

Maradtak nekünk kulturális szórakozásnak a múzeumlátogatások. 7-8 ilyen élményre tettünk szert az elmúlt 13 évben. Ez elég jó arány, én úgy gondolom. Voltunk ismerősökkel Liége-ben az Aquarium-Muséumban (zoológiai múzeum).

Makói baráttal látogattuk meg Brüsszelben a Royal Museum of the Armed Forces and Military Historyt (repülőgép és harcászati múzeum), szintén makói baráttal voltunk a bányamúzeumban (Bois du Cazier) Charleroi-ban, a férjemmel kettecskén szülinapi ajándékként Spa -Francorchampsba mentünk a Racetrack Museumba (versenypálya múzeum).

Családdal látogattuk meg a Brugge-i Frietmuseumot (sültkrumpli múzeum), makói vendégekkel néztem meg a brüsszeli Atomium kiállításait, sógorommal voltam egy alkalommal a Musée de la Photographie-ban Charleroi-ban és nagyon régen véletlenül tévedtünk be egy kirándulás apropóján belgiumi ismerősökkel Chimaybe egy Gilles Museumba (belga szimbólumok múzeuma). Azért jegyeztem meg minden egyes kiállító intézménynél, hogy kivel jártam ott, mert így szépen kirajzolódik, hogy az otthonról érkező vendégeink értékelik jobban a szórakozásnak ezt a formáját.

Szeretem én ezeket a programokat is, érdeklődő természet vagyok, de valakinek, akinek a tánc, a zene az élete egy picivel több örömet adna, ha színházakat látogathatna. Ugye értitek?

Éppen ezért a szívemnek legkedvesebb programok: a magyar estek. Évente 3-4 alkalommal rendeztek táncházakat Leuvenben élő magyar barátaink Brüsszelben. Itt tradicionális népzenét játszott a zenekar, táncolhattunk, énekelhettünk közösen olyan társaságban, akiknek hasonló az érdeklődési körük. Igazi nagy élmény volt minden egyes ilyen alkalom. A Dél Belgiumi Magyarság Háza keretein belül is van évente 2 szórakoztató "magyar" est (azért az idézőjel, mert a legtöbb vendégnek már csak a felmenői voltak magyarok), aminek rendszeres résztvevői vagyunk. Itt inkább csak az ételek, italok hagyományőrzők, a zenés-táncos rész a magyar "mulatságok" hangulatát idézi, de az anyanyelvünkön énekelni, és a port verni úgy magyarosan 100 %-ig lehet.

Egy norvég kutatás szerint egészségesebbek és boldogabbak azok az emberek, akik rendszeresen vesznek részt kulturális vagy vallási eseményeken. A kultúra szeretete nem minden esetben segít hozzá az egészséges élethez, de az biztos, hogy van kapcsolat a kettő között. A kutatásban részt vevők (akik fél év alatt legalább 5 alkalommal szenteltek időt a kultúrának) 91%-a vallotta, hogy elégedett az életével. Ez majdnem úgy jön ki, hogy havonta egyszer kell elmenni valahova kulturáltan szórakozni. Lehet ez a hely egy karaoke bár is, hiszen az éneklés is a kultúra része.

A jelenség magyarázata, hogy a kultúrtevékenységek hatással vannak az agyra, erősítik az immunrendszert és csökkentik a stressz-szintet.

Ez igaz lehet! Egy nagyszerű film vagy egy csodás színházi előadás olyan élményt nyújthat, amely hetekre feldobhatja az embert. Ha csak beszél róla, elmeséli hol járt, mit látott, már boldogító hatással van rá. Például mi már kétszer voltunk olyan húsvéti misén Charleroi-ban, amit afrikai papok celebráltak. Gospel kórussal, tapssal, tánccal igazi fekete-kontinensi hangulatban. Varázslatos volt. Valódi feltöltődést jelentett a lelkünknek.

Hogy tényleg a kulturális programok hiánya lehet-e az egyik oka annak, hogy magányosan, egyedül, depisen érzem magam ebben az idegen országban? Szerintem.....igen. Mert nekem lenne igényem erre. Nem boldogít, ha bámulhatom a tévét, ha nyomkodhatom a telefont, vagy ülhetek egy asztal mellett "beszélgetve". Ellenben sugárzok egy-egy szórakoztató, építő, élményt adó esemény után. Üdít, frissít, ha kulturált emberekkel, kulturált környezetben, kulturális programon vehetek részt.