Meglepetés utazás

Elmeséltem már nektek, hogy idén az 50. születésnapomra milyen extra ajándékot kaptam a családomtól. Ezért úgy gondoltam, hogy én is valami feledhetetlennel készülök a férjem 45. szülinapjára, ami szeptemberben volt.

A nyaralással együtt ezt az utat is lelkesen szerveztem. Az egész készülődésem titokban zajlott, hiszen meglepetésnek szántam az ajándékot. Az úticél Maranello lett egész egyszerűen azért, mert a férjem hobbija, kedvence, élete "szerelme": a Ferrari. Magamból kiindulva azt hiszem, hogy egy rajongónak eljutni olyan helyekre, kapni olyan dolgokat, amelyek a lelkesedédéhez kapcsolódnak, hihetetlen élmény. Maranello pedig a Ferrari fellegvára. Úgy programoztam, hogy Magyarországról visszaindulva Belgiumba az irányt nem egyenesen a szokásos útvonalon kezdjük, hanem Olaszország felé. Ennyit sajnos el kellett árulnom a titokból. Tehát a férjem annyit tudott, hogy várja valami meglepetés Olaszországban, ezért kicsit hamarabb indulunk vissza idén a nyaralásból, természetesen azért, hogy szeptember 19-én a születése napján ott legyünk a helyszínen. Kicsit még bosszankodott is, mert nem húzhatta haza az utánfutót, amin rengeteg cuccot, szerszámot, anyagot szokott hazavinni a készülő házunkhoz, meg kellett elégednie a tetőcsomagtartóval, hogy a plusz 500 km-t könnyebben tegyünk meg.

Tervemhez hűen szeptember 18-án elindultunk Maranello felé. Ő csak Olaszországot tudott és ragaszkodott hozzá, hogy vezessen, ezért a GPS-t én programoztam be. A 12 órás úton egyetlenegy közlekedési tábla sem árult el, sehol nem volt kiírva Maranello úticélnak egészen a legutolsó körforgalomig.  Az olasz határig nem is láttam M-n, hogy kíváncsiskodna. Először a Bologna táblánál kérdezte meg, hogy spagettit enni megyünk-e, mert nagyon szereti, ez igaz, de ennyit nem utazna érte.

Akkor csillant a fény a szemében, amikor a Modena táblát látta meg.  - Most már tudom - mondta, valami, a Ferrarival kapcsolatos program lesz ez!  - Melegszik, melegszik - válaszoltam, de még van 30 km előttünk, nem pont Modenába fogunk érkezni.

Modenáról sokat hallottunk a Forma 1-es közvetítések alatt, és egyébként is, hiszen napjainkban ugyanúgy, mint 80-90 évvel ezelőtt szintén, ez a város az autógyártás fellegváraként ismert. A legtöbb híres olasz autógyár itt található pl.: De Tomaso, Lamborghini, Pagani és Maserati.

A Ferrari központja is itt volt 1940-ig, amikor Enzo Ferrari áthelyezte Maranelloba a gyárat. Azóta Maranello a nevezetességét az itt található Ferrari-telephelynek köszönheti.

Mikor megérkeztünk, felejthetetlen látványban volt részünk. Amerre a szem ellátott Ferrari logók az épületeken, a kerthelyiségeken, a szállodán stb.. A szállásunk a Ferrari egyik szállodájában volt, így az ablakból a gyárat láttuk, mint kilátás.

Első este elmentünk egy felfedező sétára és olyan mákunk volt, hogy kaptunk egy ingyen, spontán programot. 20 órakor van vége a műszaknak a gyárban és az ott dolgozó kb. 3000 ember elindult haza. Mind-mind ugyanolyan piros szerelésben. M-vel kiálltunk egy járdaszigetre és csak néztük őket, hogy milyen csinosak, milyen szépek, milyen egyformák.

Ezután beültünk a szálloda bárjába egy wellcome italra. Kaptunk Unicumot, amin meglepődtünk, és az első kör akciós volt mondván, hogy a Ferrari vendégei vagyunk.:)

Másnap volt a nagy nap, a 45. születésnap. Erre az alkalomra programoztam az igazán jó kalandokat. Reggel kinéztünk az ablakon és láttuk a nyüzsgő gyárat. A munkások bepirosították az utcát.

A szálloda személyzete még reggeli előtt felköszöntötte a férjemet. Hihetetlen a figyelmességük és a kedvességük. Gondoltuk, hogy előző nap, amikor becsekkoltunk felfigyeltek M. születési dátumára és másnapra nem felejtették el, hogy van egy szülinaposuk. Ez is egy meglepi volt, ami jól esett az ünnepeltnek.

Elindultunk a Ferrari Múzeumba, ami az utca végén volt. Még a sétálgatás is szemet gyönyörködtetett. A padok ferrarinak voltak kialakítva, a körforgalomban egy nagy csikó ágaskodott és körülöttünk Ferrarikkal és Lamborghinikkel furikáztak az emberek. 

A gyárhoz közlekedő busz is piros volt, Ferrari logóval ellátva.

Megérkeztünk a múzeumhoz és a következő néhány órát csodás utcai és formula autók között töltöttük.

Végigtekintettük a Ferrari történelmét, láttunk régi és új gépeket egyaránt.

Bemehettünk a trófea terembe, megnéztük a több száz makettet és a kedvenc F1-es pilótáink világbajnok autóit. Még a ferrari logó mai formájának a kialakulása is fel volt tűntetve időrendi sorrendben 1923-tól 1991-ig, azóta nem változott. Fotózkodtunk Niki Lauda, Kimi Raikkönen képeivel, autóival.  Végigérve a termeken mondtam a férjemnek, hogy még nincs vége a meglepetéseknek. Ugyanis úgy vettem meg a belépőket, hogy egy szimulátorozás is járt nekünk. Ehhez egy másik épületbe kellett átsétálnunk, ahol csodás autók vártak bennünket kedves személyzettel.

A szimulátor teremben beültettek minket egy gyakorló eszközbe, választhattunk pályát olyat, amit ki szerettünk volna próbálni.  M. a Hungaroringen ment, én egy régebbi monzai pályán. 360km/h felett volt a végsebességünk. :) Persze, először félénkebben, főleg én kissé megszeppenve ültem a gépben, de néhány kör után már egész jó eredményeket értünk el. Nagy élmény volt, az biztos.

Az adrenalint egy békés, kis falatozóban vezettük le, majd visszasétáltunk a szállodába. Este még kiültünk a gyár előtti padra, hogy újra végignézzük a sok pirosruhás munkás rajzását és pihentünk egyet.

Az egyetlen negatívum a szállodai reggeli volt. Az olaszok, mint így utóbb megtudtuk, nem fordítanak nagy figyelmet a reggelire, náluk ez nem egy fontos étkezés. Így nem volt "bővített kontinentális reggeli", csupán néhány croissant lekvárral, müzli és 1-1 féle felvágott, sajt. Még kést sem kaptunk, hogy valamit kenjünk arra a croissant-ra, nem tudom a többi vendég a lekvárt mivel ette.

20-án elindultunk Belgiumba. Várt ránk egy 1300 km-es út az Alpokon keresztül. Természetesen nem is mi lettünk volna, ha valami gikszer nem történik. Az Audi elektronikája megadta magát. Világításunk volt, de se index, se ablaktörlő, se klíma, se kilométeróra, se üzemanyaglámpa. Kalandos és néhol félelmetes volt egy ilyen autóval 2800m magasban kanyarogni a hegységben. Ettől függetlenül gyönyörű helyen kocsikáztunk.

Ugye, nem is kell mondanom, hogy Belgiumhoz közeledve elkapott bennünket az eső. Éjjel, esőben a visszavert fényeknél ablaktörlő és páramentesítő nélkül nem tudtunk haladni. 2 órás kényszerpihenőre ítéltettünk. De nem baj, a lényeg, hogy szerencsésen megérkeztünk.

Úgy gondolom, hogy a meglepetésem sikerült, az ünnepelt örült neki, bár csak az élmények leülepedése után látszott rajta igazán. 

Nekem is nagy élmény volt, még akkor is, ha nem vagyok Ferrari-fun, csak a Formula 1-et szeretem.